Elismerően beszélt a magyar válogatott csapatkapitányáról a Liverpool klasszisa. Szoboszlai számíthat a társak segítségére a beilleszkedésben.
2023. július 11. 14:46
3 p
9
1
5
Mentés
A Liverpool játékosai számára véget ért a vakáció. A többieket követve kedden válogatottjaikban szereplő labdarúgók – köztük Szoboszlai Dominik – is megkezdik az edzéseket Jürgen Klopp vezetésével. A felkészülés előtt a klub brazil középpályása, Fabinho nyilatkozott a Liverpool kommunikációs csapatának, és a beszélgetésben a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya is szóba került.
Fabinho ellenfélként megtapasztalta mennyire jó Szoboszlai
A brazil játékos elmondta, nagyon örül, hogy a Szoboszlai Dominik és az argentin világbajnok Alexis Mac Allister is a Liverpoolt erősíti. „Az elmúlt öt-hat szezonban három középpályást is elveszítettünk, akik nagyon fontosak voltak számunkra. Épp ezért nagyon jó, hogy sikerült pár remek játékost igazolni, mert nagy szüksége lesz rájuk a klubnak. A játékunk intenzitása olyan, hogy nem is három-négy, hanem inkább hat középpályás kellene e posztokra, szóval nagyon j, hogy az új játékosokat a csapatban tudhatjuk” – fogalmazott a brazil játékos.
Játszottunk már ellenük, tudjuk, milyen jók!
Örülünk, hogy a csapatunkban tudhatjuk őket – mondta Szoboszlairól és Mac Allisterről Fabinho, hozzátéve, hogy személy szerint is segíteni fog a két új csapattársnak a beilleszkedésben, és reméli, mielőbb beletanulnak a Liverpool játékába. szintén nagy segítség lehet számukra a Liverpool harmadik számú kapusa, a 36 éves spanyol Adrián San Miguel del Castillo, aki a Liverpool honlapjának arról beszélt, hogy mindenben segíteni fog az újaknak.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának étkezését mostantól a Mersey-parti klub Guardiolától igazolt táplálkozási szakembere irányítja. Mona Nemmernek szigorú étkezési szabályrendszere van, de ha kell főzőleckéket ad Szoboszlaiéknak.
Az angol Bournemouth magyar válogatott labdarúgója biztosan szintet lép a jövőben – már csak az a kérdés, mikor és hová szerződik. A következő írásunkban azt vettük sorra, hogy szerintünk mi lenne a legjobb megoldás a játékos és nemzeti együttesünk szempontjából.
A brit sajtó szerint nem csoda, hogy a magyar játékos gólt szerzett a hétvégi meccsen, ahol azt is bizonyította, hogy hihetetlen technikával tud passzolni.
„Nem megyek a Liverpoolba! Mindenkinek, aki figyel: nem megyek a Liverpoolba!” – ez a mondat hangzott Kerkez Milos hivatalos YouTube-csatornáján. A sok pletyka, nagy felhajtás egyelőre nincs hatással a magyar válogatott futballista teljesítményére: a Bournemouth ezúttal a remek formában lévő Nottingham Forestet ütötte ki az angol élvonalban.